Mikola Rjabcsuk

A két Ukrajna

Az orosz birodalmi agressziót elszenvedő Ukrajna függetlenségi harcának komoly világpolitikai jelentősége ellenére, meglepően kevés nemzetközi figyelmet kap az ország. Vagy ha mégis, akkor geopolitikai spekulációk tárgyaként szerepel, nem pedig a sorsáról önállóan döntő alanyként, ahogy egy szuverén ország esetében elvárható lenne. Rjabcsuk írásaiból megtudhatjuk, hogyan jutott el Ukrajna odáig, hogy nemzeti tartalmat adhasson a birodalom szétesése után, harc nélkül elnyert függetlenségének, és ki merjen állni mellette az újjászerveződő birodalom ellenében is.

Rendelje meg most  

"Oroszország befolyási övezetként tekint Ukrajnára, a Nyugat ellenben megnyugtató, méretes pufferzónaként. Ezenközben csak azt felejti el megkérdezni a Kelet és a Nyugat is, hogy ez a befolyási övezet vagy pufferzóna hogyan is tekintene saját magára a legszívesebben. Mikola Rjabcsuk könyvéből, amit a kezében tart az olvasó, rengeteg fontos dolgot lehet megtanulni erről.”

Részlet Gazda Albert utószavából

Mikola Rjabcsuk (1953)

Az 1990-ben színre lépő posztszovjet ukrán írónemzedék mestere. Kulcsszerepet játszott a posztkolonializmus ukrajnai, valamint közép- és kelet-európai meghonosításában. A kijevi Petro Mohila Akadémia Közép-európai Központjában, illetve lengyel, amerikai és kanadai egyetemeken is tanít. Több Kelet- és Közép-Európával foglalkozó folyóirat szerkesztője, emellett 1997-ben ő alapította a legfontosabb ukrán véleményformáló folyóiratot Kritika címmel. Társadalmi témájú, az ukrán nemzeti identitással, nacionalizmussal, posztkommunista átalakulással foglalkozó könyvei lengyelül, németül, franciául és szerbül is megjelentek.

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE! Új könyvek, események, akciók - semmi spam!
Használati feltételek